Ötletek, a szőnyegek nappaliban való elhelyezésére

Egyetlen apró szőnyeggel is óriási változásokat érhetünk el.
Ötletek, a szőnyegek nappaliban való elhelyezésére

A szőnyeg nappaliban való elhelyezésének több motivációja is létezik. Sokszor a praktikum, máskor a megszokás vezérel bennünket, amikor erre kerül a sor. Ezeknél viszont jóval többet is kihozhatunk ezekből az anyagokból, amik olyan sokat tehetnek az otthonunk hangulatáért. Nézzük, hogyan érdemes nekilátni a tervezésnek!

Zónák kialakítása

Az egyik leggyakoribb elrendezés, amikor a bútorokat összefogóan a szőnyeg középen helyezkedik el. Ha viszont szeretnénk tagolni a teret, és kisebb zónákat, például a home officenak területet, a gyerekeknek játszósarkot, különféle tevékenységekhez alkalmas teret létrehozni, ehhez ideális leválasztó eszköz egy-egy szőnyeg. A szőnyeg outlet segítségével akár egyszerre több szőnyeget is beszerezhetünk, és több ilyen zónát is kialakíthatunk.

A kevés néha több

Sokszor előfordul, hogy nem rendelkezünk egyetlen nagy szőnyeggel, csak több kisebbel. Ezeknek is van létjogosultsága, sőt, kifejezetten izgalmas lehetőségek rejlenek bennük. Halmozzuk őket, alakítsunk ki különféle formákat segítségükkel, hiszen változatossá teszik az otthonunkat. Érdemes azon a megoldáson is elgondolkodni, hogy a bútoraink alá egyszínű szőnyeget választunk, és a kisebb, de annál látványosabb darabokat középre helyezzük egy újabb rétegként.

Maximalizmus a talpunk alatt

A különféle textúrájú szőnyegek ma már jól megférnek egymás mellett. Minél több stílus, annál izgalmasabb látványvilág. A gyapjú és a pamut éppúgy jól mutatnak egymás mellett, mint a műszőrme vagy kézzel csomózott darabok. Bátran vegyítsük, halmozzuk ezeket a különböző vastagságú, formájú, színű és kialakítású szőnyeget. A stílusos és harmonikus végeredmény érdekében bevethetjük a függönyök és díszpárnák segítségét is, amikkel tovább árnyalhatjuk a kifinomult összképet.

Kapcsolódó cikkek

Mitől prémium minőségű egy acél trapézlemez? – Fontos szempontok vásárlás előtt

Mitől prémium minőségű egy acél trapézlemez? – Fontos szempontok vásárlás előtt

Az acél trapézlemez az egyik legnépszerűbb burkolóanyag ipari és lakossági felhasználásra egyaránt, legyen szó tetőfedésről, oldalfalak kialakításáról vagy kerítések építéséről.

Hasznos tippek a ruhák csomagolásához költözéskor

Hasznos tippek a ruhák csomagolásához költözéskor

Sokféleképpen csomagolhatja be ruháit, de van néhány hasznos tipp, hogy holmijait biztonságban tudhassa a költözés során.

Bútor ötletek háló- és előszobába: így is feldobhatod otthonodat

Bútor ötletek háló- és előszobába: így is feldobhatod otthonodat

Az ember általában nem sok időt tölt az előszobában, ellenben a hálóval, ahol amellett, hogy igyekszünk legalább nyolc órát aludni, szeretünk olvasni, beszélgetni a másikkal és még sorolhatnánk.