Mire van szüksége egy kerékpárosnak?

A kerékpár a KRESZ szempontjából ugyanolyan járműnek számítanak mint az autók vagy a motorok.
Mire van szüksége egy kerékpárosnak?

Éppen ezért a vezetése szigorú feltételekhez szabott, amit bár kevesen tartanak be, szabály szerint ezekre mindenkinek ügyelnie kellene. Az egyik, hogy mindenkinek ismernie kell a KRESZT, másrészt pedig a járműnek közlekedésre alkalmas állapotban kell lennie, ha közúton tekerünk vele. Lássuk, hogy mire van szüksége egy kerékpárosnak!

A kerékpárosok felszerelései

A bicikli esetében a szabályok betartása azt jelenti, hogy meg kell lenni bizonyos alapvető felszereléseknek. A kerékpárok webáruháza lehetőséget ad arra, hogy minden szükséges kiegészítőt egy helyről szerezzünk be, így pár napon belül mindent kézhez kaphatunk. Mivel az üzletekben és az online értékesített eszközök nagy része már sportszerként van forgalomban, így sok esetben nem is kell őket külön megvásárolni.

A kötelező kiegészítőkről magának a kerékpárosnak kell gondoskodnia, mind a beszerzésről, mind pedig a beüzemelésről egyaránt. A forgalomba helyezés előtt tehát nem árt alaposan átgondolni, hogy minden KRESZ szabálynak megfelel a jármű.

A kerékpárok kötelező tartozékai

Az egyik legfontosabb, hogy a bicikli rendelkezzen egy egyszerűen használható, megbízható és stabilan működő kormánnyal. Ezzel a legtöbb esetben nem kell törődni, hiszen egy minőségi eszköz esetében erre azért ügyelni szoktak. További kellék a fehér vagy a kadmiumsárga első lámpa, ami sötétben akár 150 méterrel arrébb is jól látható. Ez lehet folyamatosan világító vagy villogó egyaránt, ennek kapcsán nincs konkrét szabály. Ugyanez igaz a hátsó helyzetjelzőre, aminek azonban pirosnak kell lennie.

A világítás minden kerékpár esetén a legfontosabb kiegészítő, hiszen nem elég, ha mi látunk jól, fontos, hogy észrevegyenek minket az úton. A világítás mind a két célt szolgálja, amit már szürkületkor be kell kapcsolni. Ha a kerékpárra ezeket valamilyen oknál fogva nem lehet felszerelni, akkor az viselhető ruházaton is.

Mi a helyzet a fényvisszaverővel?

Sokan azt gondolják, hogy elegendő a lámpa, azonban a fényvisszaverő mellény viselete sokszor kötelező és hasznos is egyben. Főként mellékutakon jöhet jól, ahol amúgy is rosszabbak a látási viszonyok és az autósok sem mindig közlekednek körültekintően. Kötelező azonban hordani lakott területen kívül az úttesten, éjszaka, illetve rossz látási viszonyok között.

Egyéb fontos kiegészítők

Ami pedig a küllőt és a csengőt illeti, mindegyikre szükség van. Utóbbi esetében a borostyánsárga küllőprizmának legalább két keréken jelen kell lenni. A csengő kapcsán pedig nem elfogadott a hangjelző berendezés, kizárólag csengőt lehet használni, legalábbis a KRESZ szabályai szerint.

Összegezve

Reméljük, hogy most már mindenki tisztában van azzal, hogy mivel kell rendelkeznie egy kerékpárosnak, mikor közlekedik helyesen az utakon. Fontos, hogy a KRESZ előírásait betartsuk, hiszen csak így juthatunk el biztonságosan a célpontba.

Kapcsolódó cikkek

Három hangszer, amin érdemes megtanulnod játszani!

Három hangszer, amin érdemes megtanulnod játszani!

A zenélés pozitív hatásai szinte mindenki számára ismertek.

A szexbabák mentálhigiéniai előnyei: A biztonságos élmény forradalma

A szexbabák mentálhigiéniai előnyei: A biztonságos élmény forradalma

Az évek során a technológiai fejlődés új lehetőségeket nyitott meg - a szexipar sem maradt ki ebből a folyamatból.

Mire van szüksége egy kerékpárosnak?

Mire van szüksége egy kerékpárosnak?

A kerékpárosoknak számos kiegészítővel, kötelező eszközzel rendelkezniük kell, hiszen a KRESZ szempontjából ugyanolyan járművek, mint az autók.